A környezettudatosságnak vannak különböző szintjei, de nincs olyan, hogy valaki “csak kicsit” környezettudatos. Ha már szétválogatjuk a szemetet, ha odafigyelünk rá, hogy eggyel kevesebb műanyag zacskót hozzunk magunkkal a bevásárlásból, máris tettünk valamit a bolygónkért. És ha arra is fordítunk időt, energiát és pénzt, hogy az otthonunkat, üzlethelyiségünket környezetkímélő fűtési és hűtési rendszerekkel szereljük fel, akkor jelentős lépéssel járultunk hozzá életterünk védelméhez. Szerencsére manapság már számtalan olyan szisztéma közül választhatunk, melyek energiatakarékosak és minimális a károsanyagkibocsátásuk. Vagy pedig egyáltalán nem szennyezik a levegőt semmivel, szemben a hagyományosnak mondható, sokszor környezetkárosító technológiákkal. A már-már idejétmúltnak számító, távhővel, olajjal, gázzal, fával vagy brikettel működő rendszerek mind-mind szennyezik a környezetet valamilyen mértékben. Ezekkel szemben kínálunk alternatívát a következő megoldásokkal:
Hőszivattyú
A hőszivattyú a működéséhez a környezetben rendelkezésre álló energiát – víz, levegő, talaj energiája – használja fel. Ezáltal az egyik legenergiatakarékosabb fűtési megoldásnak számít. Működési elve hasonló a hűtőgépéhez: a környezetből hőt von el úgy, hogy azzal aztán fűteni lehessen, magasabb hőmérsékletszintre emelve. A hőszivattyú hűtésre és fűtésre egyaránt használható, sőt, teljes mértékben kiválthatja a gáz-, villany-, olaj- és vegyestüzelésű kazánokat és a klímaberendezéseket is. Villanybojler helyett is használható. Gazdaságos és biztonságos megoldás, ami környezetbarát is, mert a működése nem jár szénmonoxid kibocsátással.
Hővisszanyerős szellőztetés
Jelentősen csökkenhetnek a fűtési és hűtési költségek is hővisszanyerős szellőztetés alkalmazásával, mert kevesebb energia felhasználásával biztosítható az ideális hőmérsékletű és tisztaságú levegő. Az egyelőre nem túl elterjedt környezettudatos hővisszanyerős szellőztető rendszer lényege, hogy az épület elhasznált levegőjének hőtartalmát és páratartalmát is újrahasznosítja. A konyhából, a fürdőszobából, azokból a helyiségekből, ahol gyorsan romlik a levegő minősége, a rendszer elszívja a levegőt, amit aztán a szabadba enged, és helyette szűrt, friss levegővel látja el a belső teret. Gazdaságos megoldás, arról nem beszélve, hogy sem por, sem pollen nem kerülhet a belső levegőbe a szűrésnek köszönhetően.
Infrafűtés
Majdnem száz százalékos hatékonyságú fűtési rendszerről van szó, ami korábban elképzelhetetlen komfortérzetet biztosít, nem véletlenül van helye a környezettudatos szisztémák felsorolásában. Segítségével ugyanis nemcsak a padló, hanem akár a fal és a plafon melegítése is megoldható. Semmilyen hőveszteséggel nem jár, mert nincs közvetítő közeg, károsanyagkibocsátása pedig nulla. Ebben a megoldásban a speciális panel vagy a fólia infravörös sugárzássá alakítja át az elektromos áramot. Az infrapanelek többféle méretben és kivitelben kaphatók. Az infrafólia méretre szabható és bármilyen felületre – padlóra, falra, plafonra – felszerelhető. Az infrafűtés legnagyobb előnye, hogy nem a levegőt melegítik, hanem a lakótérben lévő tárgyakat és testeket.